"Csak tanítani szeretnék..."

 Csak tanítani szeretnék...

Ismerősek ezek a mondatok?
„Csak tanítani szeretnék.
Nem a rossz zsarut alakítani non-stop.
Nem azzal tölteni az egész órát, hogy mindig rászólok valakire.
Nem akarok egy mondatnak százszor nekifutni, mert valaki mindig félbeszakít.
Nem akarok azon gondolkodni, mivel fenyegessek.
És nem akarom tesztelni, melyik negatív következmény fog végre működni.
Csak tanítani szeretnék.”

Ehhez viszont szükségünk van valamire, amit talán túl gyakran veszünk magától értetődőnek:
az együttműködésre.

És az együttműködést is MEG KELL TANÍTANI.

 Meg kell tanítani, hogyan lehet közösen, együtt dolgozni egy tanórán.
Hogyan várjuk meg egymást.
Hogyan jelezzük, ha valami sok.
Hogyan térünk vissza, ha szétesett a figyelem.
Hogyan vesszük észre, hogy már nem működünk együtt.
És HOGYAN PRÓBÁLJUK MEG ÚJRA.

Sokszor azt gondoljuk – és ezért azt várjuk el a gyerekektől –, hogy EZEKET MÁR TUDJÁK.

Pedig lehet, hogy amit éppen magatartási problémának látunk, az valójában egy még meg nem tanult működés.

 És ha ezen a szemüvegen keresztül nézek rá, megváltozik a kérdés.

Nem az lesz a kérdés, hogy:
 Hogyan fegyelmezzem meg, hogy végre abbahagyja?

Hanem:
 Mi kell ahhoz, hogy együtt tudjunk működni?

Nekem valahol itt kezdődött el a fegyelmezés helyett tanítás.

És neked? Mit változtat meg, ha egy nehéz helyzetben ezt a kérdést teszed fel magadnak?